egyesület

Az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) magyar származású orvosok és kutatók szervezete, amely az orvosi hagyomány megőrzése és támogatása céljából jött létre 1968-ban. A szövetség célja, hogy az Amerikában élő magyar származású orvosokat szakmai és baráti téren összetartsa. 

2009-ben a SAC az anyaszervezet (HMAA) kérésére nevet változtatott, és HMAA Hungary Chapterként (a HMAA Magyarországi Tagozataként) folytatta tovább a munkáját Dr. Bodnár Eszter vezetésével. A balatonfüredi kongresszusok az egyesület további meghatározó eseményei maradtak, melyen számos híres orvos, szakember vett részt. A 2010-es konferencia igen nagy változást hozott: a rendezvényre már több mint százötven résztvevő jelentkezett, s egyre több amerikai vendég érkezett. A 2011-ben megrendezésre került kongresszust a Magyar Tüdőgyógyász Társaság, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete, a RETURN Alumni Szervezet és a Magyar Egészségügyi Társaság is támogatta. A résztvevők és a beküldött előadások száma már csúcsot döntött: több mint kétszáz, hazai egyetemeken tanuló egészségtudományi hallgató közel 150 tudományos kutatás eredményét mutatta be magyar és angol nyelven. A meghívott előadók gyakran formabontó prezentációi, valamint a legkülönfélébb témában szervezett workshopok is színesítették a szakmai programot. Emellett gazdag társasági kikapcsolódást és ismerkedési lehetőséget is kínált a résztvevőknek a Füred2011: a finom és megérdemelt Borcsa-vacsora, a játékos kvízek, a gofriparty, no meg a hagyományos vízilabdameccs – mind izgatottan várt programok. A konferencia fő témája a dohányzás, illetve a dohányzás-prevenció volt. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság külön szekcióban mutatta be társasága tevékenységét e témakörben. A 2012-es kongresszus hasonló érdeklődésre tartott számot, kiemelt témái a női kardiovaszkuláris betegségek megelőzése; életmód, egészség oktatás, egészséges öregedés, epigenetika; az agyi betegségek és radiológiai képalkotásuk; továbbá a vasanyagcsere volt. A kongresszusra soha nem látott számú díszvendég jött el: több mint húsz neves személyiség fogadta el a meghívást. 2007 óta a konferencia évente kerül megrendezésre, minden évben más kiemelt témával. A rendezvény több száz résztvevőt vonz évente. A szervezők köszönetüket fejezték ki a neves előadóknak, akik részvételükkel és előadásaikkal immáron egy évtizede emelik a kongresszus színvonalát és öregbítik a hírnevét. Hatalmas köszönet jár a fáradhatatlan szervezőcsapatnak a profi szervezésért, akik már hónapokkal a konferencia előtt időt és energiát nem kímélve nagyon aktív munkát végeznek. A legnagyobb köszönet a balatonfüredi Állami Szívkórház vezetőségét illeti, hogy 2007 óta folyamatosanbiztosítják a kongresszusnak az impozáns helyszínt.

A floridai Sarasotát jelölték ki az éves találkozók székhelyéül, ahova a világ minden részéről számos magyar orvos érkezik. A HMAA minden évben támogatja a magyarországi orvostanhallgatókat azáltal, hogy a New York állambeli Buffaloi Egyetemen 3 hónapos szakmai cseregyakorlatot tölthetnek el.
Az orvosszövetség 2007-ben döntött úgy, hogy megalakítja a SarasotaAlumni Club-ot (SAC), amelynek célja volt, hogy a sarasotai konferencián és a buffaloi cseregyakorlaton járt hallgatókat és orvosokat összetartsa. Az alakuló ülésre 2007 márciusában került sor a balatonfüredi Állami Szívkórház könyvtárában, ahol a HMAA-t Dr. Matolcsy Sándor (Boston, USA) képviselte. Az alakuló ülésen jelen volt Dr. Mikola István korábbi egészségügyi miniszter is. Az alakuló ülés házigazdája Prof. Dr. Veress Gábor, a balatonfüredi Állami Szívkórház igazgatója volt, aki javaslatot tett arra, hogy a megalakuló szervezet éves gyűléseit a Szívkórházban tartsa meg. A sikeres megalakulás után 2007 augusztusában került megrendezésre mintegy hetven fő részvételével az első éves konferencia Balatonfüreden, amelyen azóta évről évre egyre többen vesznek részt. A kongresszus célja, hogy összehozza azokat, akik már jártak a HMAA által szervezett hatodéves buffaloi cseregyakorlaton, továbbá fórumot biztosít a magyar orvosi egyetemeken ill. orvosok között a HMAA népszerűsítésére, továbbá megismerteti az orvosszövetség munkáját a kollégákkal egy Balaton parti kétnapos tudományos rendezvény keretein belül. A tudományos előadásokon kívül sport- és kulturális programok is színesítik a kongresszust.

elérhetőségek

Egyesület információk

Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi Tagozat Egyesület

Vezetőségi tagok (2023-2025):

DR. KANIZSAI PÉTER, DEAA, med.habil. Ph.D., elnök
Osztályvezető és tanszékvezetö egyetemi docens
Pécsi Tudományegyetem
Klinikai Központ
Sürgősségi Orvostani Tanszék és Sürgősségi Betegellátó Osztály

A PTE és az SE alkalmazásában a sürgősségi betegellátás terén tevékenykedem. Jelenleg is aktívan veszek részt az ágymelletti munkában, kutatócsoportunkkal a szepszist, a sürgősségi ellátásban alkalmazott mesterséges intellingencia szerepét vizsgáljuk. Több évet dolgoztam az Egyesült Királyságban, de alapvetően a PTE a „bázisom”. Meghatározó időszak volt számomra az SE-n elindítani a sürgősségi betegellátást, kollégáimmal sikeres oktatói tevékenységet mondhatunk magunkénak. A PTE-n szereztem PhD fokozatot, habilitációs eljárásom épp folyamatban van A CoVID-19 pandémia alatt számos elismerést kaptunk munkánkért. Három fiam van, hobbim a vitorlázás és egyéb vízi sportok.

DR. HORVÁTH GÁBOR Ph.D. 
alelnök

Horváth Gábor 2011-ben szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Tanulmányai során Japánban, Kuvaitban és az Amerikai Egyesült Államokban töltött gyakorlatokat. 2009-ben Pro Scientia Aranyérmet kapott. 2007 óta tagja a HMAA Magyarországi Tagozatának (HC), 2010-ben pedig a Tagozat elnökségi tagja lett. A HMAA HC pécsi helyi képviselőjeként dolgozott 5 évig (2010-2014), majd ezt követően 5 évig (2014-2019) a HMAA HC csereprogram felelőse lett. A Magyarországi Tagozat Tanácsadó Testületének tagja 2020 óta. A HMAA amerikai anyaszervezetének magyarországi összekötője volt 2016-2022. Között, majd az Amerikai Egyesült Államokban a HMAA 2022-ben megválasztotta őt az Elnökségi Tagok egyikének.
Tudományos kutatómunkát végzett a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Anatómiai Intézetében. Kutatási témája a környezeti tényezők szerepe a központi idegrendszer fejlődésében és védelmében. 3 lektorált tanulmányt és 1 könyvfejezetet publikált, további 8 tudományos közlemény társszerzője. Doktori fokozatát 2016-ban szerezte meg. 2015 óta dolgozik a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján. 2020 óta gyermekgyógyász szakorvosként
speciális szakterületén, a Gyermek Onkohematológia Osztályon dolgozik. Angolul folyékonyan, norvégul alapszinten beszél.

DR. CS. SZABÓ BENCE, titkár

Szegeden születtem majd 1 éves koromban Karcagra költöztünk, ahol az általános iskolát és a gimnáziumot végeztem. Egyetemi tanulmányaimat 2015-ben kezdtem meg a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán, ahol a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetben végzek kutatómunkát 2016-óta. Kutatásunk fókuszában olyan speciális sejtmembrán mikrodomének állnak, amik az általuk létrehozott sajátos membránbiofizikai mikrokörnyezettel hatással vannak a transzmembrán fehérjék működésére, ezáltal befolyásolják például egyes ioncsatornák.

DR. SZADAI LETÍCIA, 
kincstárnok

Dr. Szadai Letícia vagyok, II. éves Phd-hallgató a SZTE SZAKK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán. Kutatási területem a melanomabiomarkereinek szöveti szintű vizsgálata. Kutatásaim mellett a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) Orvos- és Egészségtudományi Osztályának nemzetközi kapcsolatokért felelős elnöki biztosa vagyok. A HMAA-val először elsős orvostanhallgató koromban találkoztam és 2018-ban részt vettem a Buffalói csereprogramban is. Amerikából hazatérve döntöttem el, hogy részt szeretnék venni a HMAA Hungary Chapter munkájában. Jelenleg az Exchange Program magyarországi munkálatait, és a HMAA szegedi képviseletét segítem. 2018-ban előadóként, 2019-ben vendégként, 2020-ban pedig szervezőként is részt vehettem a HMAA-HC Balatonfüredi Konferenciáján.

DR. PERSELY ALíZ,
kincstárnok és PR felelős

Általános orvosi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetemen 2012-ben kezdtem. Mind a tudományos, mind a közösségi életet fontosnak tartottam, így egyetemi éveim alatt, 2016-ban bekapcsolódtam az Orvosi Képalkotó Klinika ikervizsgálataiba, kiemelten neuroradiológiai kutatásaiba, majd 2017 februárjában budapesti diákképviselőként csatlakoztam az HMAA-HC csapatába. 2019-ben summa cum laude minősítéssel végeztem. Ugyanezen évben neurológiai szakképzésemet a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Neurológiai Osztályán kezdtem rezidens orvosként, ahol jelenleg is dolgozom.

DR. LIPPAI BÁLINT,
külföldi kapcsolatokért és cseregyakorlatért felelős összekötő

Pécsi Tudományegyetem

Lippai Bálint vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi karának végzős hallgatója. 2018-ban csatlakoztam a HMAA HC-hez, hallgatói kapcsolattartóként segítve az Egyesület munkáját. 2020-óta Programfelelősként részt veszek az éves balatonfüredi konferencia szervezésében, illetve a pécsi kapcsolatok fenntartásában.

Dr. TRAJTLER ANDREA Ph.D. tudományos tanácsadó

Trajtler Andrea 2011 óta vesz aktívan részt a HMAA HC munkájában hallgatói képviselőként, 2021-2023 közt a Magyarországi Tagozat Tanácsadó Testületének tagja.
Az orvosi diploma megszerzése után gliómás betegeket vizsgált modern képalkotó módszerekkel a PTE/Pécsi Diagnosztikai Központ PhD hallgatójaként.A disszertációt követően kutatómunkáját az Oregon Health and Science University-n (Portland, OR, USA) folytatta poszt-doktori kutatóként, ahol egy vas alapú kontrasztanyag, a ferumoxytol alkalmazását vizsgálta gliómás betegekben, majd sclerosis multiplexes betegek mély szürkeállományi metabolizmusát vizsgálta 7 Teslás MR készülékkel készült dinamikus kontraszt súlyozott (DCE) MRI-vel. A USMLE vizsgák után a rezidens képzést Oregonban kezdte, majd a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján folytatta radiológus rezidensként, ahol az oktatásban és kutatásban is részt vesz PhD és TDK témavezetőként. 13 közlemény társzerzője, számos nemzetközi és hazai kongresszuson adott elő.Szakmai gyakorlatot töltött medikusként a Salamancai Egyetemen, Buffalóban, Portóban és Taipeiben, majd rezidensként a Kings College Hospital-ban Londonban az Európai Radiológus Társaság ösztöndíjasaként. Jelenleg a Magyar Radiológus Társaság Ifjúsági Bizottságának elnökevalamint az Európai Radiológus Társaság (ESR) „RadiologyTraineesForum”-jának magyarországi delegáltja.Fő érdeklődési területei a neuroradiológia, valamint a rezidens és medikus oktatás minőségének javítása.  Folyékonyan beszél angolul és spanyolul, közép szinten németül. Szabad idejében terepfut, túrázik, vadkempingezik és zenél.

FARKAS FERENC BALÁZS 
tagsági felelős

Farkas Ferenc Balázs vagyok, a Semmelweis Egyetem szigorló orvostanhallgatója. Fő érdeklődési köreim közé a fertőző betegségek és a mikrobiológia kérdései tartoznak. Tudományos diákköri munkámat a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológia Intézetében végzem. Egyetemi tanulmányaim alatt 6 hónapos kutatói tanulmányutat töltöttem a párizsi Pasteur Intézetben, valamint 1 hónapos klinika gyakorlaton vehettem részt a Saitamai Orvosi Egyetemen, Japánban. 2016 óta intenzívenönkénteskedem, 2019 óta pedig egy egészségügyi missziót vezetek Manafwa régióban, Ugandában. A HMAA-HC csapatába 2018-ban csatlakoztam, azóta diákképviselőként segítem a szervezet munkáját.

DR. SZABÓ STEIGERWALD DOROTTYA KATA 
programfelelős

Dr. Szabó Steigerwald Dorottya Kata jelenleg PhD hallgatóként tevékenykedik a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi karán a Klinikai Idegtudományok Doktori Iskolában. Középiskolai tanulmányait 2013-ban fejezte be a székesfehérvári Tóparti Gimnáziumban, majd felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karára, általános orvos szakra. 2016 óta tagja az Amerikai Magyar Orvossszövetségnek (HMAA), 2017 óta pedig mint hallgatói képviselő segíti a szervezet munkáját. Végzős hallgatóként ösztöndíjat nyert a Buffalo-i csereprogramra és 3 hónapot töltött az Buffalo-ban 2018 végén, mely 3 hónap alatt segítőként részt vett és előadott a HMAA Sarasota-i konferenciáján. Diplomamunkáját a PTE KK Orvosi Képalkotó Klinikán védte meg, és szerzett általános orvosi diplomát 2019-ben.

TANÁCSADÓ TESTÜLET (2023-2025):

TÁRNOKI ÁDÁM DOMONKOS Ph.D., med.habil., 
Egyetemi docens
Osztályvezető főorvos
Semmelweis Egyetem
Országos Onkológiai Intézet

A Semmelweis Egyetemen és az Országos Onkológiai Intézetben dolgozok radiológusként. Az általános radiológián kívül szakterületeim a szív-érrendszeri és has-kismedencei ultrahang vizsgálatok. A Magyar Radiológusok Társasága Ifjúsági Bizottságának és az Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi Tagozatának vezetőségi tagja vagyok, és többek között az Európai Radiológusok Társaságának tagja. Rendszeresen járok nemzetközi és hazai konferenciákra, továbbképzésekre. A betegellátás mellett kutatással is foglalkozom, fő témaköröm a képalkotás, genetika és epigenetikai kutatások, kiemelten az ikerkutatás. Több mint 100 hazai és nemzetközi publikációm jelent meg eddig, PhD fokozatomat 2013-ban szereztem meg a Semmelweis Egyetemen. Számos országban töltöttem el szakmai gyakorlatokat, például a gócos tüdőbetegségeket tanulmányozhattam a világhírű Cáceres Professzor mellett Barcelonában az Európai Radiológus Társaság ösztöndíjának köszönhetően. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja vagyok. Angolul és németül beszélek, a Semmelweis Egyetemen magyar, német és angol orvostanhallgatók oktatásában veszek részt, a német évfolyam tanulmányi felelőse vagyok. Rezidens és szakorvosjelölt képzésben is részt veszek. 2016 szeptember-2020 között a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinika Ultrahang laborjának osztályvezető helyettese voltam. 2016 novemberében az MTA-n Junior Prima díjban részesültem. 2017 óta a Magyar Radiológia folyóirat főszerkesztő helyettese vagyok. 2018-tól az Európai Tüdőgyógyász Társaság képalkotó szekciójának titkárává választottak. 2019-ben Szegedi Tudományegyetemen habilitáltam. 2020-tól az Országos Onkológiai Intézet Képalkotó Diagnosztikai Osztály osztályvezető főorvosa lettem.

TÁRNOKI DÁVID LÁSZLÓ Ph.D., med.habil.,
Egyetemi docens
Központvezető főorvos
Semmelweis Egyetem
Országos Onkológiai Intézet

A Semmelweis Egyetemen és az Országos Onkológiai Intézetben dolgozok radiológusként. Az általános radiológián kívül szakterületem a mellkasfali (pleura) és a szív-érrendszeri ultrahang vizsgálatok. A Semmelweis Egyetemen radiológusként az intersticiális tüdőbetegségek (tüdőfibrózis) radiológiai képalkotásának konzulense vagyok. Az Európai Radiológusok Társasága Ifjúsági Bizottságának (RTF) és az Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi Tagozatának vezetőségi tagja vagyok, és többek között a Magyar Radiológusok Társaságának tagja. Rendszeresen járok nemzetközi és hazai konferenciákra, továbbképzésekre. A betegellátás mellett kutatással is foglalkozom, fő témaköröm a képalkotás, genetika és epigenetikai kutatások, kiemelten az ikerkutatás. Több mint 100 hazai és nemzetközi publikációm jelent meg eddig, PhD fokozatomat 2013-ban szereztem meg a Semmelweis Egyetemen. Számos országban töltöttem el szakmai gyakorlatokat, Oxfordban szakképesítést szereztem a mellkasfali ultrahangból, valamint az intersticiális tüdőbetegségek képalkotásában is szereztem szakmai tapasztalatot. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja vagyok. Angolul és németül beszélek, a Semmelweis Egyetemen magyar, német és angol orvostanhallgatók oktatásában veszek részt, az angol évfolyam tanulmányi felelőse vagyok. Rezidens és szakorvosjelölt képzésben is részt veszek. 2016-2020 között a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinika Ultrahang laborjának osztályvezetője voltam. 2016 novemberében az MTA-n Junior Prima díjban részesültem. 2018 óta a Magyar Radiológia folyóirat szerkesztőségi tagja vagyok. 2019-ben Szegedi Tudományegyetemen habilitáltam. 2020-tól az Országos Onkológiai Intézet Képalkotó Diagnosztikai Osztály központvezető főorvosa lettem.

DR. KŐRÖSI BEÁTA ZITA (2023-2025)

Kőrösi Beáta 2015-ben végzett a Semmelweis Egyetem Orvostudományi Karán. 2012 óta a HMAA hallgatói képviselője. Tanulmányai alatt 2 rotációt töltött az Egyesült Államokban. A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Tanszékén egy Hallgatói Tudományos Egyesület (TDK) reasercher tagjaként dolgozott. 2016 óta PhD hallgató a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Doktori Iskolájában. 2015 óta a Semmelweis Egyetemen dolgozik háziorvosként. Szabadidejében szereti az extrém sportokat és az utazásokat.

Dr. Környei Bálint  (2023-2025)

TISZTELETBELI TAGOK:

DIÁK KAPCSOLATTARTÓK:

semmelweis egyetem

BESZEDICS BEATRIX (2022-)

2018-ban kezdtem egyetemi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Érdeklődési köröm 2021-ben a képalkotó diagnosztika felé irányult, s ekkor hallottam, illetve kapcsolódtam be az Orvosi Képalkotó Klinika ikerkutatásába. 2022. májusa óta hallgatói képviselőként segítem a HMAA-HC munkáját.

debreceni egyetem

Kovács Péter Barnabás (2023-)

Kovács Péter Barnabás vagyok, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi karának harmadéves hallgatója. A szorgalmas és elhivatott tanulás mellett fontosnak tartom, hogy minél több gyakorlati tapasztalatot és új nézőpontokat, valamint élményeket szerezzek már egyetemi éveim alatt. Részben ezért is csatlakoztam a HMAA HC-hez, melynek hallgatói kapcsolattartóként segítem a munkáját. Elsősorban a balatonfüredi konferencia és a csereprogramok népszerűsítését végezzük a debreceni diákok körében hallgatótársammal és unokatestvéremmel, Cs. Szabó Bencével.

pécsi tudományegyetem

PLUHÁR ANNA (2022-)

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi karának harmadéves orvostanhallgatója vagyok. Jelenleg az Egyesület által szervezett Fürdei Konferencia és a csereprogramok népszerűsítésében veszek részt a HMAA HC hallgatói képviselőjeként.

Schwieters Lili  (2023-)

Schwieters Lili vagyok, magyar-amerikai állampolgár, pécsi harmadéves orvostanhallgató. 2023-ban lettem az HMAA hallgatói képviselője, bár a 2022-es Balatonfüredi Konferencián már részt vehettem segítőként, ami maradandó emlékként él bennem. Az egyesületbe való belépésre azonban nem egyedül ez az esemény késztetett, hanem a meggyőződés is, hogy nekem egy amerikai-magyar orvosszövetségben van tennivalóm. Eddigi életemet Budapesten töltöttem, beleértve gimnáziumi éveimet és érettségimet a Városmajori Gimnáziumban, emellett sűrűn látogattunk az USA-ba. Ezek az utak a családi együttlétről szóltak kiskoromban, majd később tanulmányi vonatkozásúvá váltak. Többek között ott határoztam el, hogy orvos leszek. Ezen szálak összeérése buzdított arra, hogy belépjek a szervezetbe és tevékeny tagként segítsem azokat, akiknek álma Amerikába utazni egy gyakorlatra, vagy egyszerűen csak fontosnak tartják a tudomány és gyakorlat egymással való megosztását, még ha egy óceán választ is el bennünket.

szegedi tudományegyetem

KIS LUCA BIANKA (2022-)

Gráczer Kis Luca Bianka vagyok, III. éves orvostanhallgató. Tanulmányaim mellett idén kezdtem el TDK munkán is dolgozni a Szent- Györgyi Albert Klinika Központ Pszichiátriai Klinikáján. Kutatásunk a premenstruációs diszfóriás zavar pszichodiagnosztikájával foglalkozik. Emellett részt veszek a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesületének (SZOE) munkájában, a LEO-OUT szekcióban, mint assist, a külföldi cseregyakorlatok koordinálásában segítek, a Teddy Maci Kórház és az Elsősegély szekciók munkájában pedig mint tag veszek részt. A HMAA munkásságáról elsős koromban hallottam, aztán 2021-ben meg is ragadtam a lehetőséget, hogy segítőként jelen legyek a balatonfüredi konferencián. Ekkor döntöttem úgy, hogy szeretnék bekapcsolódni az egyesület munkájába. És remélem a jövőben majd előadóként is eljuthatok a konferenciára.